Egyesületünk évnyitó vártúrája a Felvidékre vezetett.
Január 14-én reggel 22-en vágtunk neki Kiss Tamás túravezetővel, a három várat magába foglaló programnak.
Nyolckor már Tornalján voltunk. Borult időben, -5 fokban néztük meg a város központjában, a Zoltán kertben található romot. Hát nem sok maradt belőle! A feltehetően XIII. században épített vár tulajdonosa a Tornallyay család volt. Egykori kúriájuk háta mögött álló 11 méter magas sziklaszirt környékén fellelhető még pár várfal maradvány. Valószínűleg a sziklán is álhatott építmény, talán torony, de mára már semmi sem maradt belőle. A sziklán most álló műromot Tornallyay Zoltán építtette a XIX. század végén. A rom mintegy 150 négyzetméteres területe elhanyagolt, bozótos, szemetes, méltatlan körülmények várják az ide betérő turistát!
Ne de ne búslakodjunk, irány Murány. A vár egykori kiszolgáló falujának határában - Murányalján - hagytuk a buszt, majd szikrázó napsütésben vágtunk neki a havas erdőbe a jól jelzett turistaútnak. A táv mintegy 5 km. volt. A nyeregben épült, egész évben nyitva lévő menedékház „csak” aznap volt zárva! Szerencsére Pokó Józsi hozott magával egy kis hazai veres bort, ami innentől egyre több dicsérő szót kapott. Már mindenki fent akart lenni, de a legmeredekebb, legcsúszósabb, éppen a helyreállított kapubástyához vezető szakasz volt. Na, de aztán ezt is leküzdöttük!
A vár 930 méter magasan egy hatalmas sziklatömbre épült, melynek magassága néhol elérte az 50 métert. A XIII. században királyi várnak építették. Későbbi tulajdonosai voltak: Mátyás király, Basó Mátyás, a Széchyek, Wesselényi Ferenc, állomásoztak benne labanc, majd kuruc katonák. 1720-ban Koháry István kapta adományként. Az 1760-as évektől a várat sorsára hagyták, azóta pusztul. Ennek ellenére falak voltak bőven, magának a várnak a kiterjedése pedig hatalmas. É-i, D-i oldalán egy-egy kilátó teraszt ácsoltak, ahonnan nagyon szép látvány tárult a szemünk elé. Az északiról a környező hegyekre, a déliről Murányaljára. Több épület előtt ki volt táblázva annak funkciója, a forrás lefedéséhez nekiláttak. Úgy látszik, hogy van gazdája a várnak, de azért nem kapkodják el a munkát. Erre utalt, hogy a sarkokban, falak tövében a fakihajtások, vadrózsák zavartalanul nőttek.
A szendvicsparti után még kóstolgattuk a vereset, majd a „hóláncokat” feltéve megkezdtük az ereszkedést a völgybe. Nyáron a menedékházig fel lehet menni kocsival, de az út most jeges volt, személygépkocsival nem ajánlatos nekivágni.
Másfél óra múlva lent voltunk. Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy még belefér a napba Jolsva várának megtekintése. A Magnezit gyár parkolójában hagytuk a buszt, majd nekivágtunk a kb. egy órás útnak. A mezőn még könnyen ment, de a 345 méteres hegy megmászása már nehezebben. Ennek egyszerű oka volt, nem vezetett oda se út, de még egy ösvény sem.. A tetőre felérve csekély falmaradványokat találtunk. Ezekben - a leírás szerint - egy templom alapfalai ismerhetők fel, melyet kettős sánc és árok övez. Úgy látszik kevés bort ittam!
Az első várat még a XII. század elején építették, de ezt a tatárok lerombolták. A husziták húzták fel a falakat újra a XV. század közepe táján. Feltehetően a cseheket Gömör megyéből elűző Mátyás király egyik hadjárata során rombolták le végleg.
A hegyoldal lepusztult erdejében nagyon óvatosan ereszkedtünk le. Buszunkat déli irányba fordítva hazaindultunk. Jót túráztunk, kellemesen elfáradtunk, de azért egy kicsit gondozottabb várakra számítottunk. Na, majd legközelebb!
Fekete Dénes
|
|
