Kazincbarcikai Természetbarát Egyesület
Te is jössz velünk?



BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



A Kazincbarcikai Természetbarát egyesület 2020 évi programfüzete

Kedves Túratársak, honlapunkra Látogatók!

Ez egy előzetes a 2020-as évre. Remélhetőleg februárra kialakul a végső program, így a füzet a márciusi klubdélutánon vehető majd át. Addig is itt a honlapunkon folyamatosan követhetők a változások.

A klubdélutánok rendje máshogy alakul. Ezután 2 havonta lesznek, nyáron 3 havi szünet.

Barcika TT-t már nem szervezünk, helyette tavasszal, és ősszel lesz rendezvényünk „Séta az egészségünkért”néven, ezt városi rendezvénynek szánjuk.
Másik rendezvényünk során a - tervek szerint - a dernőieket hívjuk vendégül Szögligetre, a határon átnyúló rendezvényekhez kapcsolódóan. Ezek később kerülnek a programok közé.

Lesznek változások mind időpontban, mind a túrákban, kérek mindenkit, hogy figyeljétek a honlapot.

Tagdíjfizetés a januári, és márciusi klubdélutánokon. Átutaláshoz számlaszám kérhető.


2020 túrái
----------------------------

Jelentkezési határidők:


02.01-ig Húsvét Hévízen 04.10-14. Túravezető: Vannay Ilona
02.10-ig Túrák a Villányi-hegységben és környékén 05.01-03 Túravezető: Kósa László
02.10-ig Dolomitok 07.11-15 Túravezető: Kiss Tamás
02.15-ig Kökörcsin-túra Szádelőben 03.28. Túravezető: Hegedűs Zsuzsa
03.01-ig Túra és kulturális körutazás a Salzburgi tartomány és Berchtesgaden vidékén 05.30-06.02 Túravezető: Kósa László
04.01-ig Túra a Rőcei hegységben 05.09. Túravezető: Hegedűs Zsuzsa
04.01-igTúrák és kulturális körutazás a Garda tó vidékén 08.20-23 Túravezető: Kósa László
04.10-ig Gerinctúra az Alacsony Tátrában 05.16. Túravezető: Kollár Magdolna
04.15-ig Alföldi Kéktúra 09-10 szakasz kerékpárral. 05.01-02 Túravezető: Domonkos Ferenc
05.01-ig Holló-szikla a Szlovák Paradicsomban, 05.29. Túravezető: Pogány Mária
06.15-ig Séták a gemenci erdőkben, 08.15-16. Túravezető Pogány Mária
07.01-ig Túrák a Lengyel Tátra völgyiben, és gerincén, 09.5-6. Túravezető: Kollár Magdolna
08.01-ig Túrák az Alacsony Tátrában 09.18-20. Túravezető: Hegedűs Zsuzsa
08.01-igHárom nap a Nyugati Tátrában 10.02-04 Túravezető Kollár Magdolna
08.15-ig Túrák Salgótarján környékén 09.27. Túravezető: Vannay Ilona
08.15-ig Kerek évfordulók hétvégéje 10.23-25. Túravezető: Hegedűs Zsuzsa
09.10-ig Körtúra az Árvai Beszkideken 10.10. Túravezető: Kollár Magdolna
09.30-ig Poroszlói ökocentrum látogatás és Darules a Hortobágyon 10.17. Túravezető: Kósa László

A túravezetők elérhetőségei:

Buda Zoltánné
0648/886-412
0670/618-3488
aivlys@parisat.hu

Domonkos Ferenc
0630/336-1301
feco0707@freemail.hu

Hegedűs Zsuzsa
0630/383-7592
bibliakzsu@gmail.com

Kiss Tamás
0620/330-7065
kisstamas68@gmail.com

Kollár Magdolna
0620/418-5142
mrallok@gmail.com

Kósa László
0630/820-6221
laci.kosa@hotmail.com

Pogány Mária
0670/946-9474
poganymara@gmail.com

Pokó József
0620/9469949

Vannay Ilona
0670/669-0048
agaeagae@gmail.com



JANUÁR

01.04 szombat
Évnyitó túra Doboskőn
Csucsombánya – Kis-szikla – Doboskő – Volovec menedékház – Csucsombánya
Táv: 20 km / 900 m, menetidő: 7-8 óra
Jelentkezési határidő: 2019.12.06-ig, vagy a létszám eléréséig
Túravezető: Kollár Magdolna

01.08 Klubdélután

01.11 szombat
Újévköszöntő a Pipitykén
Táv: 12 km / 850 m
Jelentkezési határidő: 2019.12.15, vagy a létszám eléréséig
Túravezető: Kollár Magdolna

01.11 szombat
Divény - Végles – Zólyom
Tájékozódni később a honlapon, vagy a túravezető elérhetőségein lehet.
Túravezető: Kiss Tamás

01.26 vasárnap
Nagyvisnyó ifj-tábor – Kapu-bérc – Nyír-kő – Magos-kő – Pisztrángos
Táv: 17 km / 600 m
Indulás: Kazincbarcika autóbusz állomásról 08.40-kor az egri busszal
Túravezető: Vannay Ilona

FEBRUÁR

02.08 szombat
Túra a Gyógyvizek völgyébe fürdőzéssel
Eger – Demjén - Egerszalók
Táv: 16 km / 370 m
Indulás: Kazincbarcika autóbusz állomásról 06.15-kor a egri busszal
Túravezető: Kósa László

02.15 szombat
Bártfa – Makovica
Tájékozódni később a honlapon, vagy a túravezető elérhetőségein lehet.
Túravezető: Kiss Tamás

02.22 szombat
Tátra : Sziléziai ház környéke
Tájékozódni később a honlapon, vagy a túravezető elérhetőségein lehet.
Túravezető: Kiss Tamás

02.23 vasárnap
Mátra kincsei túrasorozat
Gyöngyössolymos- Csák-kő– Asztag-kő – Üstök-fő – Lajosháza – Dezső-vár – Eremény-tető
Sástó
Táv: 16 km / 500 m
Indulás: Kazincbarcika autóbusz állomásról 06.15-kor a budapesti busszal
Túravezető: Vannay Ilona

02.29 szombat
Kulturális körutazás a Cserhát vidékén
Mátraverebély Szentkút – Tar Körösi Emlékpark – Hollókői vár – Hollókői falumúzeum – Pásztói múzeum
Indulás: Kazincbarcika Spar buszmegállóból kisbusszal
Túravezető: Kósa László

MÁRCIUS

03.04 Klubdélután

03.07 szombat
Rozsnyó környéki tekergés. A Rákos hegyi tantúra.
Tájékozódni később a honlapon, vagy a túravezető elérhetőségein lehet.
Túravezető: Kiss Tamás

03.14 szombat
Tátrabusz. Hókereső túra ( Téry ház)
Tájékozódni később a honlapon, vagy a túravezető elérhetőségein lehet.
Túravezető: Kiss Tamás

03.14 szombat
Túra a Börzsönyben
Király rét – Foltán kereszt – Csóványos -Égés tető – Nagy Hideg hegy – Magas tax - Királyrét
Táv: 18,5 km / 890 m
Indulás: Kazincbarcika Spar buszmegállóból kisbusszal
Túravezető: Kósa László

03.21 szombat
Hollóstetőtől Ómassáig
Táv: 15 / 400 m
Indulás: Kazincbarcika autóbusz állomásról 07.30-kor a miskolci busszal
Túravezető: Kollár Magdolna

03.22 vasárnap
Mátra kincsei túrasorozat
Gyöngyöstarján – Mulató-hegy – Más-patak – Sósirét – Károlytáró Ásványház
Táv: 17 km / 450 m
Indulás: Kazincbarcika autóbusz állomásról 06.15-kor a budapesti busszal
Túravezető: Vannay Ilona

03.25 szerda
Átruccanunk Varbóról a Bükkön át, Közép-Garadnáig.
Varbó emlékmű - Varbói-tó - Mahóca - Csókás - Közép- Garadna ( Pisztrángtelep.)
Táv: 12.5 km / 360 m
Találkozó: Sajószentpéteren a Parasznyai elágazástól 7.34-kor induló varbói buszon.
( Ugyanez indul Varbóra 7.14-kor a Kazincbarcika autóbusz állomásról )
Túravezető: Budáné Sylvi

03.28 szombat
Jókai emléktúra
Érdeklődni a túra előtt telefonon lehet
Túravezető: Pokó József

03.28 szombat
Kökörcsin-túra Szádelőben
Táv: 11 km/ 520 m
Jelentkezési határidő: 02.15
Túravezető: Hegedűs Zsuzsa

ÁPRILIS

04.04 szombat
Szabolcsi kerékpár túra.
Tokaj-Rakamaz-Tímár-Szabolcs-Balsa-Gávavencselő-Paszab-Ibrány-Nagyhalász-Nyiregyháza- Tokaj
Táv: 80 km
Utazás vonattal. Indulás Kazincbarcikáról 6.47-kor
Túravezető: Domonkos Ferenc

04.04 szombat
Pipiske -Tanösvény a Bükkalján
Sajószentpéter Posta buszmegálló - BÉV-telep - Pipiske - Pincesor - Nagykorcsolyás - Tömlöc-tető - Felhagyott szőlő dűlők - Sajókápolnai temető – Nyögő-patak mente - Posta buszmegálló
Táv: 11 km / 205 m
Találkozó: Találkozó : Sajószentpéteren a postai buszmegállóban : 9.00 órakor
Kazincbarcika autóbusz állomásról 08.30-kor induló miskolci busszal
Túravezető: Budáné Sylvi.

04.05 vasárnap
Tavaszi séta Ómassáról Ómassára a Nagy-fennsíkon
Táv: 17 km / 600 m
Indulás: Kazincbarcika autóbusz állomásról 07.30-kor a miskolci busszal
Túravezető: Kollár Magdolna

04.10-13 Húsvét péntek-hétfő
Túrák a Keszthelyi-hegségben
1. nap séta Hévízen, fürdés
2. nap választható szakaszok:Tátika-túra 8 km, Sümegi-vár 4 km, Kovácsi-hegy Bazalt-utca, Zalaszántó sztupa 15 km
3. nap Keszthely Festetics-kastély, majd túra a Rezi-várba 15 km
4. nap választható lehetőségek: Gyenesdiásról indulva egész napos túra – Kerek-hegy – Pető-hegy – Öreg-szék – Pad-kő – Szoba-kő – Garga-hegy – Szent Mihály-domb útvonalon,
Táv: 24 km / 650 m
vagy fürdés Hévízen, és hazautazás
5. választható napon a Csóka-kői árok felfedezése, a volt Darvas-tó (bauxitlencse Nyirádon),
6. nap: fürdés, hazautazás
Jelentkezési határidő: 02.01
Túravezető: Vannay Ilona

04.10-12 péntek – vasárnap
Tribecsi váras barangolás : Appony - Felsőelefánt - Hrussó …
Tájékozódni később a honlapon, vagy a túravezető elérhetőségein lehet.
Túravezető: Kiss Tamás

04.18 szombat
Vitézlő teljesítménytúra 15 km
Érdeklődni a túra előtt telefonon lehet
Túravezető: Pokó József

04.18 szombat
Vitézlő - Bódva völgyi tekergés
Tájékozódni később a honlapon, vagy a túravezető elérhetőségein lehet.
Túravezető: Kiss Tamás

04.18 szombat
Túra a Budai hegységben 1.
Normafa – Szt. Anna kápolna – János hegy - Szépjuhászné – Nagy Hárshegy – Kis Hárshegy – Pálos kolostorrom – Makkosmária - Normafa
Táv: 14,5 km / 450 m
Indulás: Kazincbarcika Spar buszmegállóból kisbusszal
Túravezető: Kósa László

04.20-22 hétfő – szerda
Erdélyi körút
Tájékozódni később a honlapon, vagy a túravezető elérhetőségein lehet.
Túravezető: Kiss Tamás

04.25 szombat
Nagy Milic túra kiemelt megyei rendezvény
Tájékozódás a megyei honlapon

04.26 vasárnap
Mátra kincsei túrasorozat
Gyöngyöspata – Havas – Káva – Világos-vár – Gyöngyöstarján
Táv: 21 km / 800 m
Indulás: Kazincbarcika autóbusz állomásról a 06.15-kor a budapesti busszal
Feltételesen meghirdetett túra, előtte tájékozódj a honlapon!
Túravezető: Vannay Ilona

MÁJUS

05.01-03 péntek – vasárnap
Kis-Kárpátok. Inóc hegység : Topolcsány - Temetvény - Csejte…
Tájékozódni később a honlapon, vagy a túravezető elérhetőségein lehet.
Túravezető: Kiss Tamás

05.01-03 péntek -vasárnap
Túrák a Villányi-hegységben és környékén
1. nap Siklós és a vár - Máriagyűd kegyhely – Tenkes hegy – Siklós
Táv:14 km/320 m
2. nap Villány – Villánykövesd – Palkonya – Vylyan szőlőbirtok - Villány
Táv:19 km/380 m
3. nap Szársomlyó hegy – Nagyharsányi szoborpark – Harkány Táv:10 km/440 m
Találkozó: Kazincbarcika és Miskolc
Jelentkezési határidő: 02.10
Túravezető: Kósa László

05.01-02 péntek-szombat
Alföldi Kéktúra 09-10 szakasz kerékpárral.
1.nap Nyírbátor-Kisvárda
Táv: 46 km
2.nap Kisvárda-Sátoraljaújhely
Táv: 65 km
Utazás vonattal, 1éj szállás Kisvárdán.
Jelentkezési határidő: 04.15
Túravezető: Domonkos Ferenc

05.06 Klubdálután

05.09 szombat
Túra a Rőcei hegységben
Vysná Slaná – Mal’y – Vel’ky Radzim – Vlachovo
Táv: 13 km / 550 m
Jelentkezési határidő: 04.01
Túravezető: Hegedűs Zsuzsa

05.16 szombat
Északról a Chopokra avagy gerinctúra az Alacsony Tátrában, (Biela púť- Chopok, rázc. Dereše, rázc. Poľana Bôr Demänovská jask. slobody, rázc.)
Táv: 20 km / 1200 m
Jelentkezési határidő: 04.10
Túravezető: Kollár Magdolna

05.23 szombat
Derenycsény vára - Derencsény barlangok túra
Tájékozódni később a honlapon, vagy a túravezető elérhetőségein lehet.
Túravezető: Kiss Tamás

05.24 vasárnap
A Mátra kincsei túrasorozat
Gyöngyös Mátra Múzeum, vagy az egyházi kincsek gyűjteménye, és rövid túra a Sár-hegyre
Gyöngyös – Cseplye-tető – Sár-hegy - Mátrafüred
Táv: 9 km / 400 m
Indulás: Kazincbarcika autóbusz állomásról 06.15-kor a budapesti busszal
Túravezető: Vannay Ilona

05.27 szerda
Jelzetlen úton Bükkalján, a Harica-patak mentén.
Kondó - volt Haricabánya-telep - Kígyós erdészház - Lippa-fő - Köves-oldal - Varbói-tó - Varbó emlékmű.
Táv: 14 km / 120 m
Találkozó: Sajószentpéter parasznyai elágazásnál a 7.34-kor induló varbói buszon
( Ugyanez indul Varbóra 7.14-kor a Kazincbarcikai autóbusz-állomásról)
Túravezető: Budáné Sylvi

05.30 szombat
Holló-szikla a Szlovák Paradicsomban
Stratena szurdok – Holló-szikla – Stratena
Táv: 7 km / 500 m
Jelentkezési határidő: 05.01
Túravezető: Pogány Mária

05.30-06.02 szombat - kedd
Túra és kulturális körutazás a Salzburgi tartomány és Berchtesgaden vidékén
Az utazás szervezés alatt részletek később a honlapon
Túrák a Hohe Tauern Nemzeti parkban és a Berchtesgaden Nemzeti parkban
Találkozó: Kazincbarcika és Miskolc
Jelentkezési határidő: 03.01
Túravezető: Kósa László

JÚNIUS

06.06 szombat
Nyugati Tátra túra
Tájékozódni később a honlapon, vagy a túravezető elérhetőségein lehet.
Túravezető: Kiss Tamás

06.04 csütörtök
Trianon 100 éve emléktúra
Sárospatak – Bánya-hegy – Nagy-Nyugodó – Sátoraljaújhely Ronyva-híd
Koszorúzás 16.30-kor
Indulás: Kazincbarcika autóbusz állomásról 03.40-kor induló miskolci busszal.
Táv: 20 km / 600 m
Túravezető: Palotai Attila (MHTE) és Pokó József

06.13 szombat
Túra a Budai hegységben 2.
Fenyő Gyöngye vendéglő – Árpád kilátó – Libanoni Cédrus – Homok- hegy – „Kilenc fa” – Virágos nyereg – Hármas határhegy– Tábor hegy - Fenyő Gyöngye vendéglő
Táv: 14,5 km / 450 m
Indulás: Kazincbarcika Spar buszmegállóból kisbusszal
Túravezető: Kósa László

06.14 vasárnap
Selmecbánya és környéke túra
Tájékozódni később a honlapon, vagy a túravezető elérhetőségein lehet.
Túravezető: Kiss Tamás

06.20 szombat
Túra a Mátrában 1.
Mátrafüred – Bene vár – Remete barlang – TV torony kilátó Kékes – Veronika rét – Mátraháza – Hanák Kolos kilátó – Muzsla kilátó – Mátrafüred (Kozmáry kilátó)
Táv: 17 km / 880 m
Indulás: Kazincbarcika Spar buszmegállóból kisbusszal
Túravezető: Kósa László

06.27-28 szombat-vasárnap
Mátra kincsei túrasorozat
Naplemente a Gortva-Jójárt kilátóban
1.nap: Mátraszőlős, vagy Pásztó – Cserteri-vár - Mátrakeresztes – Nyikom
Táv: 16 km / 700 m
2.nap: Nyikom – János-vára – Gyöngyöspata
Táv: 20 km / 250 m
Indulás: Kazincbarcika Városháza megállóhelyről 06.04-kor a salgótarjáni busszal
Feltételesen meghirdetett túra, előtte tájékozódj a honlapon! Max. 6 fő!
Túravezető: Vannay Ilona

06.28 vasárnap
Amíg meg nem unjuk
Szomolya – Noszvaj
Táv: 12 km / 300 m
Indulás: Kazincbarcika autóbusz állomásról 06.00 -kor induló miskolci busszal. Továbbutazás Mezőkövesdre vonattal
07.30-kor, majd autóbusszal Szomolyára
Túravezető: Pokó József

JÚLIUS

07.01 szerda
Túra a Gömöri érchegységben : Rimabánya környéke
Tájékozódni később a honlapon, vagy a túravezető elérhetőségein lehet.
Túravezető: Kiss Tamás

07.04-06 szombat – hétfő
Szász - Erdélyi erődtemplomok
Tájékozódni később a honlapon, vagy a túravezető elérhetőségein lehet.
Túravezető: Kiss Tamás

07.04 szombat
Túra és kulturális körutazás Gerecse vidékén
Tatabánya Turul emlékmű – Szelim barlang – Ranzinger kilátó – Gerecse látogatóközpont
Táv: 2,5 km / 60 m
Tatai vár – Kálvária domb – Tatai Öreg tó – Angol park –Tatai vár
Táv: 10 km / 70 m
Indulás: Kazincbarcika Spar buszmegállóból kisbusszal
Túravezető: Kósa László

07.08 szerda
Kács – Latorvár – Kisgyőr
Táv: 15 km / 400 m
Indulás: Kazincbarcika autóbusz állomásról 06.00-kor induló miskolci busszal. Továbbutazás 07.05-kor Kácsra.
Túravezető: Pokó József

07.11-15 szombat – szerda
Dolomitok-túra a 2019-es programmal, a nagy érdeklődésre való tekintettel.
Jelentkezési határidő: 02.10
Tájékozódni később a honlapon, vagy a túravezető elérhetőségein lehet.
Túravezető: Kiss Tamás

07.18 szombat
Túra a Mátrában 2.
Mátraszentlászló – Vöröskő – Ágasvári turistaház – Mátrakeresztes (Vidróczki barlang)– Csörgő patak szurdok – Newton szikla – Mátraszentlászló
Táv: 18,5 km / 780 m
Indulás: Kazincbarcika Spar buszmegállóból kisbusszal
Túravezető: Kósa László

07.17-19 péntek – vasárnap
Erdélyi felfedező: A Maros völgye és a Hátszegi medence….
Tájékozódni később a honlapon, vagy a túravezető elérhetőségein lehet.
Túravezető: Kiss Tamás

AUGUSZTUS

08.02 vasárnap
Még egy nap a Nyugati Tátrában
Tájékozódni később a honlapon, vagy a túravezető elérhetőségein lehet.
Túravezető: Kiss Tamás

08.07-09 péntek – vasárnap
Kis-Kárpátok felfedezetlen útjain Pozsonytól Vöröskőig
Tájékozódni később a honlapon, vagy a túravezető elérhetőségein lehet.
Túravezető: Kiss Tamás

08.15-16 szombat-vasárnap
Séták és kisvonatozás a gemenci ártéri erdőkben
Részletek később a honlapon
Jelentkezési határidő: 06.15
Túravezető: Pogány Mária

08.20-23 csütörtök – vasárnap
Nem csak kerékpárral Ausztriában vagy Csehországban
Tájékozódni később a honlapon, vagy a túravezető elérhetőségein lehet.
Túravezető: Kiss Tamás

08.20-23 csütörtök -vasárnap
Túrák és kulturális körutazás a Garda tó vidékén
Az utazás szervezés alatt részletek később a honlapon
Találkozó: Kazincbarcika és Miskolc
Jelentkezési határidő: 04.01
Túravezető: Kósa László

SZEPTEMBER

09.03 Klubdélután

09.05-06 szombat-vasárnap
Túrák a Lengyel Tátra völgyiben, és gerincén
1. nap: Nedzowka-Malolacznak-Kodrackka Pczel.-Gronik
Táv: 15,2 km / 1670 m
2.nap : Kyri- Clemniak- Krzesanica, Malolaczniak, Kondracka kopa, Goryczkowa Czuba, Kasprowy Wierch- Krasprowy, Menetidő: 7-8 óra
Táv: 13,5 km / 1690 m
Jelentkezési határidő: 07.01
Túravezető: Kollár Magdolna

09.12 szombat
Átruccanunk a Bükkön, Varbóról - Miskolcra gyalog.
Varbó emlékmű - Varbói-tó – Andó-kút - Galya-oldal – Ortás-tető vm. - Királyasztal - Majális-park - Herman Ottó-emlékpark.
Táv: 13,5 km / 280 m
Találkozó: Sajószentpéteren a parasznyai elágazástól 7.34-kor induló varbói buszon
( Kazincbarcika autóbusz állomásról 7.15 -kor indul Varbóra )
Túravezető: Budáné Sylvi

09.12 szombat
Bükk fennsík túra
Olasz kapu– Három. kő – Tar-kő – Kis Virágos-hegy – Őr-kő – Kopasz rét – Istállós kő – Szilvási kő - Olasz-kapu
Táv: 18 km / 600 m
Indulás: 08.40-kor az aut. áll.-ról az egri busszal
Túravezető: Kósa László

09.18-20 péntek-vasárnap
Túrák az Alacsony Tátrában
1.nap: Lucky – Krakova hol’a - Demanovska dolina
Táv: 13 km / 850 m
2.nap: Vysná Revúca – Sturek – Koncita – Biele
Táv: 18 km / 900 m
Rövidebb túra lehetősége:
Donovaly – Bukovec – Motycky – Donovaly
Táv: 14 km / 500 m
3. nap: Korytnica kupele – Hiadel’ské sedlo – Kecka – Donovaly
Táv: 16 km / 800 m
Rövidebb túra lehetősége:
Donovaly – Koncita – Biele
Táv: 12 km / 500 m
Jelentkezési határidő: 08.01
Túravezető: Hegedűs Zsuzsa

09.26 szombat
Kemesnyei somszüret
Mályinka – Szőlő-kő – Kemesnye – Csondró-völgy – Mályinka
Táv: 15 km / 550 m
Indulás: Kazincbarcika autóbusz állomásról 07.40-kor induló mályinkai busszal
Túravezető: Pogány Mária

09.27 vasárnap
Buszos kirándulás Salgótarján környékén
Kishartyán Kőlyuk 3 km, Salgótarján Baglyas-kő, Bárna - Szér-kő – Nagy-kő 10 km
Jelentkezési határidő: 08.15
Túravezető: Vannay Ilona

OKTÓBER

10.02-04 péntek – vasárnap
Három nap a Nyugati Tátrában
Tájékozódni később a honlapon lehet
Jelentkezési határidő: 08.01
Túravezető: Kollár Magdolna

10.10 szombat
Körtúra az Árvai Beszkideken. (Przeł. Krowiarki,Góra Sokolica, Brona, przeł. Babia hora, Jalowiecka, rázc., Jalovecké s. Fickowe Rozstaje, Markowe Szczawiny, Przeł. Krowiarki)
Táv: hosszú túra 21 km / 1106 m, rövidebb túra 15,2 km / 906 m
Jelentkezési határidő: 09.10
Túravezető: Kollár Magdolna

10.17 szombat
Poroszlói ökocentrum látogatás és Darules a Hortobágyon
Kazincbarcika – Hortobágyi Halastavak - Kondás-tó - Kazincbarcika
Táv: 10 km / 0 m
Indulás: Kazincbarcika Spar buszmegállóból kisbusszal
Jelentkezési határidő: 09.30.
Túravezető: Kósa László

10.18 vasárnap
Arló – Borsodszentgyörgy – Magas-hegy – Hangonyi-tó
Táv: 16 km / 300 m
Indulás: Kazincbarcika autóbusz állomásról 08.55-kor az ózdi busszal
Túravezető: Vannay Ilona

10.23-25 péntek-vasárnap
Kerek évfordulók hétvégéje az Ojcow nemzeti parkban
Tájékozódás később a honlapon
Jelentkezési határidő: 08.15
Túravezető: Hegedűs Zsuzsa

NOVEMBER

11.01 vasárnap
Mátra kincsei túrasorozat
Parádsasvár – Mátra-bérc túra útvonalán Kékestetőre
Táv: 13 km / 950 m
Indulás: Kazincbarcika autóbusz állomásról a 06.15-kor a budapesti busszal
Feltételesen meghirdetett túra, előtte tájékozódj a honlapon!
Túravezető: Vannay Ilona

11.04 Klubdélután

DECEMBER

12.06 vasárnap
Arló - Csernely
Táv: 12 km / 300 m
Indulás: Kazincbarcika autóbusz állomásról 08.55-kor az ózdi busszal
Túravezető: Vannay Ilona

Kiemelt megyei rendzvények:

Időpont Rendezvény neve Rendező szervezet
2020.01.04 Évnyitó túra B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség
2020.01.18 Téli Bükk teljesítménytúra Zöld Sportok Clubja
2020.01.25 DIÁKTÚRA, nemcsak diákoknak B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség
2020.02.22 DIÁKTÚRA, nemcsak diákoknak B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség
2020.03.15 XXIII. Népek tavasza teljesítménytúra (30/20/15/10 km) B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség
2020.03.28 TESZEDD TAVASZI ERDEI TAKARÍTÁS A BÜKKBEN / DIÁKTÚRA B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség
2020.04.04 Bükki források teljesítménytúra (50/30/17 km) Vasutas Természetjáró Baráti Kör, Bánréve
2020.04.18 XV. Vitézlő teljesítménytúra (50/35/25/15 km) Szendrői Természetjáró Szakosztály
2020.04.25 XV. Nagy-Milic Szlovák-Magyar Természetjáró Találkozó B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség / MHTE
2020.04.?? A Pele lak lakója teljesítménytúra Zöld Sportok Clubja
2020.05.09 DIÁKTÚRA, nemcsak diákoknak B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség
2020.05.22 B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség közgyűlése B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség
2020.05.23 Rendes választmányi ülés Magyar Természetjáró Szövetség
2020.06.06 XVII. Hollós Kupa tájékozódási verseny TSC Természetjáró Szakosztály
2020.06.06 X. Kuruc portyák (25/10 km) Lombok Alatt Turisztikai és Rekr. Egyesület
2020.06.27 Föld alatt - Föld felett teljesítménytúra Vasutas Természetjáró Baráti Kör, Bánréve
2020.07.?? Tiszaújvárosi Turista Triatlon (TTT40) TSC Természetjáró Szakosztály
2020.08.15-16 Kohász kék teljesítménytúra Vasutas Természetjáró Baráti Kör, Bánréve
2020.08.?? Ravasz róka éjszakai tájékozódási teljesítménytúra Zöld Sportok Clubja
2020.09.?? XI. Tokaji bakancsos bor teljesítménytúra MVSC Természetjáró Szakosztály
2020.09.12 Tisza gátak kerékpáros teljesítménytúra (180/120/75/50 km) TSC Természetjáró Szakosztály
2020.09.19 ŐSZI ERDEI TAKARÍTÁS A BÜKKBEN / DIÁKTÚRA B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség
2020.09.19 31. Természetjárók Napja (Dobogókő) Magyar Természetjáró Szövetség
2020.09.?? XXII. Zemplén Kupa tájékozódási verseny Sárospataki Elektromos Sport Egyesület
2020.09.26 Szendrő körül gyalogszerrel vezetett teljesítménytúra Szendrői Természetjáró Szakosztály
2020.09.27 Tompa Mihály teljesítménytúra (75/35/25/20/10 km) Vasutas Természetjáró Baráti Kör, Bánréve
2020.09.?? LX. Kelet-magyarországi természetbarát vezetők találkozója Budapesti Természetbarát Sport Szövetség
2020.10.10 DIÁKTÚRA, nemcsak diákoknak B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség
2020.11.07 DIÁKTÚRA, nemcsak diákoknak B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség
2020.11.14 Főiskolás túra, nemcsak főiskolásoknak Szendrői Természetjáró Szakosztály
2020.11.14-15 MTSZ Tematikus nap Magyar Természetjáró Szövetség
2020.12.?? Kisgyőri Gyürkőzés teljesítménytúra Zöld Sportok Clubja
2020.12.05 Mikulástúra / DIÁKTÚRA B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség





Gyere közénk és nem bánod meg - barcikaturista@gmail.com